A digitális fogyasztó

Tartósak maradhatnak a járvány miatt kényszerből elkezdett új szokások a digitális világban


2020 emlékezetes év marad az azt megélő számára. Ugyanakkor nyugodtan mondhatjuk, hogy egyben a digitalizáció új lendületének éve is volt egyben. A koronavírus-járvány szinte egyik napról a másikra változtatta meg az életünket és olyan folyamatokat indított el illetve gyorsított fel a digitalizáció terén, amelyekre talán még éveket kellett volna várni a járvány nélkül. Beépültek mindennapjainkba az online megoldások az otthoni munkavégzés, és a digitális oktatás révén, valamint terjed a készpénzmentes fizetés és egyre többen vásárolnak online.

Többek között ez derül ki az Impetus Research és a GfK együttműködésében készített Digital Connected Consumer tanulmányból, amely 1500 fős mintán vizsgálja (immár tizedik alkalommal) a 15-59 éves magyar internetezők digitális szokásait és mindennapjait, az online tevékenységektől és a különböző infokommunikációs eszközök használatától kezdve, a digitális pénzügyeken át, az internetes vásárlásig.

A kutatás adatai szerint az elmúlt egy évben jelentősen megugrott azok aránya, akik havi rendszerességgel vásárolnak valamit az interneten keresztül, ami az előző évhez képest mintegy 400 ezer új gyakori online vásárlót eredményez. A rendszeres online vásárlók arányának növekedése mellett a vásárlások gyakorisága és a becsült havi költés is fokozatosan emelkedik évről évre. Elmondható, hogy a férfiak jóval magasabb összeget költenek el online, mint a nők, de nagyobb arányban vásárolnak interneten keresztül a magasabb iskolai végzettségűek, a magasabb státuszúak, az aktívak és a budapestiek is.


A kutatás során vizsgált 29 kategória többségénél emelkedett az elmúlt évekhez képest azok aránya, akik mindig vagy többségében online rendelik meg az adott terméket vagy szolgáltatást. Legnagyobb növekedést a melegétel rendelésnél tapasztalhatunk, ami vélhetően a koronavírus és az ehhez igazodó szélesebb ételkiszállítási paletta következménye.

Hogy milyen tartósak lesznek ezek a változások és visszatérünk-e a régi szokásainkhoz, az még a jövő zenéje, mindenesetre azt már látjuk, hogy azok, akik a járvány időszakában gyakrabban intézik pénzügyeiket illetve egyéb teendőiket online, vagy többet vásárolnak az interneten, nagy arányban megtartanák új szokásaikat a jövőben is. Minden harmadik válaszadó intéz gyakrabban ügyeket online és minden negyedik a pénzügyek kezelésében nyúl gyakrabban a digitális csatornákhoz. Ezek a változások ilyen rövid idő alatt komoly ugrásnak tekinthetők. Ráadásul közös e két csoportban, hogy négyötödük hosszútávon megtartaná új szokását akkor is, ha a járványhelyzet ismét lehetővé tenné a régi bevált szokások gyakorlását.

Érdekes tendencia, hogy fokozatosan csökken azok száma, akik többnyire vagy legalábbis fele-fele arányban rendelnek külföldi webshopokból: míg 2015-2018 között a külföldi oldalak jelentősége növekedett, addig az elmúlt két évben visszaesésnek lehetünk tanúi. Míg ma tízből négy online vásárló vesz valamit legalább olyan gyakorisággal külföldi oldalról, mint magyar internetes áruházból, addig két éve 5-6 online vevő tett így.